
Az idei évben plébániánkon május 11.-én volt az állami iskolás diákok elsőáldozása a Szent László és a Szent Miklós (Sári) templomokban, a katolikus iskola diákjai pedig május 18.-án részesülhettek először az Eukarisztiában.
Reméljük, hogy ez az alkalmon nem az első, és egyben nem az utolsó volt, hanem rendszeresen fognak a gyerekek a szüleik példájával együtt az Úr Jézusnál keresni az oltalmat az életben.
Életemnek legszebb napja, íme elérkezett,
Jézust hívtam, Jézust vártam, mostmár az enyém lett.
Édesanya, édesapa, álljatok mellettem,
Ezen a szép ünnepnapon áldjatok meg engem.
Köszönöm a boldogságot, amit én ma kaptam,
hogy szívemet Jézusomnak, tisztán átadhattam,
Köszönöm az imádságot, a sok áldozatot,
köszönöm a szeretetet, amit tőle kapok.
A szívemből forró ima, száll ma fel az égbe,
szüleimet a jó Isten áldása kísérje.