Bemutatkozik Fábián András diakónus

Fábián András vagyok, 1994. április 25-én születtem, Szatmárnémetiben. Gyermekkorom meghatározó volt hivatásom alakulásában, hiszen Isten jelenlétét éreztem folyamatosan. Ezért köszönetet kell mondanom szüleimnek, akik vallásos életre neveltek és mindig segítettek az Isten útján járni. Kicsi koromtól fontos volt számomra, hogy templomba járjak és ministráljak. Szerettem ministrálni, mert ott úgy éreztem, hogy teljes vagyok. A „Hám János” Római Katolikus Teológiai Líceum tanulója voltam, itt a jezsuita atyák segítettek a hivatás keresésében. Érettségi után felvételt nyertem a kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem Teológia Karára. Didaktikus teológiát és szociális munkát tanultam. Három év teológia után mélyebbé vált az Istennel való kapcsolatom. Tanulmányaim után, elfogadtam a felajánlott bentlakásos nevelői állást a „Hám János” Iskolaközponthoz szervesen kapcsolódó Szent Alajos Konviktusban. Az ezt követő évben elkezdtem az iskolában hittant is tanítani. Mindemellett mégis éreztem magamban egy belső nyugtalanságot, úgy éreztem, nem vagyok a helyemen és Isten többet vár el tőlem. Tanulmányaim során megismerhettem a különböző zarándok helyeket. Sokat olvastam az El Camino zarándoklatról. Elhatároztam, hogy végig gyalogolok Santiagoba. 2019 nyarán sikerült teljesítenem. Az út során sűrűn megtapasztaltam Isten gondoskodó kegyelmét. Egyedül mentem, de soha nem voltam egyedül, folyamatosan éreztem Isten jelenlétét, egy szentírási szakasz végig kísért. „...ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Ebben a szentírási részben értettem meg azt, hogy el kell kezdjem a hivatásom útját.

Hálás vagyok Székely János püspök atyának, hogy felvett a kispapok sorába és Győri szemináriumba küldött tanulni, és közel 5 év után nagycsütörtökön a Szombathelyi székesegyházban diakónussá szentelt.

Diakónusi jelmondatomról egy rövid kis gondolat: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5)

Kimondja a legfontosabbat, amit tanihat nekünk Mária, tegyétek azt, amit Jézus mond. Az első amit, Mária tesz, amikor fogytán a bor, észreveszi a baj lehetőségét, észreveszi a hiányt. Mária arra tanít, hogy ezzel az együtt érző figyelemmel nézzünk a világra. Amit Jézus kér, az mindig valami egyszerű, konkrét és reális. Sokszor csak mi bonyolítjuk el. “Ne aggodalmaskodjatok”, “keressétek először Istennek az országát”, “egymást szeressétek”, „jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek...” Azt tapasztaltam életem során, hogyha ráhagyatkozom Istenre, ha azt teszem, amit Ő mond nekem, akkor megkapom a kegyelmet. Mária szava ebben a részben bátortó jellegű is, hogy érdemes Jézus szavára hallgatni, mert olyankor ott valami csoda történik. Szükség van egy fajta lelki érettségre, felfogni azt, hogy amit Isten mond nekem azok nem csupán parancsolatok, hogy ezt szabad, azt nem szabad tenni. Értem, megteszem és megtapasztalom. Imádkozni azért, aki rosszat tesz nekem, áldom őt, és ilyenkor megtapasztalom a szabadságot. Nem hordom a haragot a szívemben, és megtapasztalom, hogy Jézusnak igaza van. Megtapasztalom, hogy megadja a szabadságot és megadja az erőt. Nem hagyom, hogy a harag, a bűn sötétségbe taszítson. Itt valami többről van szó, mint egy egyszerű parancsolatot megtartani vagy elutasítani. A teljes ráhagyatkozás, a teljes bizalom. Szeretném életem során megtapasztalni továbbra is Istennek nagyságát, és ez egy plusz ok, amiért követem Őt.